Cikkek, kritikák

Johann Sebastian BACH (1685-1750)
Goldberg Variációk BWV 988, Clavierübung IV (1742)
Gitárra átírta és játssza: EÖTVÖS JÓZSEF

-A lényeg az a folyamatosan ismétlődő hangállomány, mely minden egyes variációban feltűnik, nem számít, milyenek vagy hogy milyen a hangzásuk. Eötvös 12. Variációjának előadásmódjában igen reményt keltőnek találtam, ahogy az Áriának élettel teliségét életre kelti. Úgymond „újból felbukkan” a variációban, itt is és ott is utal rá. Olyan, mint amikor az apát látjuk a fiában.
-A 14. Variációban a zene fénykitörésként kel újra életre Eötvös játékában, sziporkázó gitárjának hangnemében. Nem tudom leírni, hogyan képes annyiszor változtatni gitárjának hangszínén – először boldog, majd félig komoly, kicsit misztikus, majd ártatlan áhítattal teli.
-A felvétel természetes és éppen kellően virágzó ahhoz, hogy hatalmába kerítse a rezonáló gitár húrokat anélkül, hogy elfeledné a dallamos motívumokat. Arra szintén számítson, hogy Eötvös éles levegővételei is hallhatóak (ami emlékeztetem önöket, jó jel). A rövid hangok megérdemlik, hogy tökéletesítsék őket, melyek még tökéletesebbé teszik ezt az albumot.
-Az utolsó variáció, a „vidám egyveleg”, reményteli hangzást ad a műhöz, egyrészt az elégedettség érzetét, másrészt a befejezettség érzetét. Mikor befejeződik, az csak a kezdet újra, mivel az Ária újra felcsendül. Úgy gondolom Rodarmer sokkal inkább a nem kívánt búcsú hangulatát és a szomorúságot ragadja meg, de hozzá hasonló módon, Eötvös is a nagyszerű utazás befejezésének érzését ragadja meg. De talán ez az a dolog, ami már nélkülözhetetlen a zenében.  A nagyszerű, az emberi Ária a kezdete és egyben a befejezése is a Goldberg Variációknak, és ez a befejező kifejeződése Bach zenéjének is: teljes a kör – tökéletes szépség, mely soha nem ér véget.